Akkor és most


Akkor

- Bill, könyörgöm, ne add fel! Bill, nézz ide a szemembe! Kérlek.
Fárasztóan ködös fehérség, vakító fény, villanások, homály, derengő alakok, félelem, ordítás, fájdalom, kín, halni vágyás, fekete, halál…
- Bill, kérlek szépen, ne menj el! Ne hagyj itt! Nem hagyhatsz itt, Bill, kérlek!
Egy mozdulat, egy szó, egy erősen hasító gondolat, fájás, szorító érzés, ragaszkodás, elengedés, zuhanás a fekete homályban, fájdalom, fájdalom, vég…


Másfél nappal azelőtt

- Hol van már megint? – kérdezte dühtől reszkető hangon David – Nem igaz, hogy már megint sminkel!
- Te akarod, hogy mindig ki legyen kenve! – vágta rá tárgyilagosan Tom és feljebb húzta a cipzárját.
- Bill, gyere már! – ordibált fel David – Úgyis rosszul teszed fel a sminket, a stylist majd újra csinálja!
- Jól van már… - fékezett le mellettük Bill.
- Na látod, mondom én, hogy sz.arul tetted fel!
- Tegyél meg nekem egy szívességet, és ba.zd fel magad David, oké? Mért kell mindig beszólnod? – vágta rá csalódottan Bill, és behuppant Gustav mellé.
- Davidnak nem mindegy, hogy milyen kislányos vagy. Vad, vagy szexi. – mondta fel sem pillantva mp3-jából Georg.
- B.asszátok meg, hagyjatok békén! – csattant fel az énekes, és idegesen hátradőlt.
- Bill, az anyád picsáját, összeb.asz.arintod a hajadat! – kiabálta le rögtön David – Te meg tedd már el azt a hülye i-pododat, beszélni akarok veletek.
- Ne velem veszekedjél már, ha ideges vagy Billre, te k.öcsög! – jelentette ki Tom, oda sem nézve, s rögtön visszatette a fülébe a hallgatót.
- A rohadt életbe, Bill, hogy lehet ilyen nagy állat testvéred?! Látszik, hogy hasonlítotok, b.azd meg!

Bill próbált oda sem figyelni a további csesztetésekre, de azok minduntalan belevájódtak a gondolataiba, így nem tudott nem arra összpontosítani, hogy mennyire egy született vesztes. Ideges volt és legszívesebben ordítozott volna Daviddal, de ismerte már jól ezt a helyzetet, és megtanulta, hogy sokkal többet ér vele, ha egyszerűen csak befogja a pofáját, és nyel.
Bosszús tekintettel pillantott ki az elsötétített ablaküvegen, ahonnan látta, hogy pár sikítozó rajongó mutogat a turnébuszra. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy még benne volt a csapatban.


Akkor

- Bill, el ne merj hagyni! Nyisd ki a szemed, és nézz rám. Könyörgöm!
Idegesség, félelem, várakozás, dübörgés, vér, vér, rengeteg, fájdalom, halálvágy, tovább küzdés, elutasítás, düh, vágy, vér, vér…
- Basszátok meg, jönnek már azok a mentők?! Bill, csak kérlek, ne menj el! Minden rendben lesz, csak nézz rám. Hol a francba vannak már?!
Nyugalom, vágy, hazugság, félelem, fekete, vér, fájdalom, hasítás, szúrás, nehéz… túl nehéz.


Egy órával azelőtt

- És nézzétek már, mint egy kislány! – röhögött Georg, Billre mutatva.
- Hagyjál már békén, basszus! – ordította a fiú kétségbeesetten.
- Juj, szegény babuci mérges lesz… juj, szegényke… - kontrázott rá Gustav, kiöltve a nyelvét.
- Billie-baba, ne sírjál… - gügyögte Tom.
- Csesszétek meg! – kiabálta Bill.
- Mééérges a kislány? Mi a baj Billike, elvették a babucidat? – vigyorgott Gustav.
- Anyátokat!
- Na, most nézzétek már, szegény olyan érzékeny, hagyjuk őt. Biztos most jött meg a havija. – lépdelt közelebb Georg.
- Neeem, Billie-baba még kislánybaba, még nincsen olyanja… - mosolygott pimaszul Tom, miközben ő is közeledett a kiszemelt felé.
- Mért mindig engem kell piszkálnotok? – kérdezte idegesen Bill.
- Na, ne durcizzál, Billike! – pislogott bájosan Gustav, mire mindhárman elröhögtél magukat, Bill pedig még szomorúbb, még megbántottabb lett.
- Mért mindig rajtam nevettek? – suttogta remegő hangon.
- Mert rajtad mindig van mit. – vágta rá Georg.

Bill megfordult, és lendületből bevágta maga mögött az ajtót, de még a folyosóra is hallotta a kiszűrődő gúnyos nevetést.


Akkor

- Bill, ide nézz, a két szemembe, hallod? Tartsd, nyitva a szemedet. Ne merj itt hagyni, nagyon fontos vagy nekem!
Suttogás, csalóka szavak, bizalomkeltés, lélek összetörése, fájdalom, kín, véget akarás, menekülés, elbújás, vér…
- Mind itt vagyunk melletted, ne menj el! Bill, hallod?
Véres könny, félelem, csalódottság, megbánás, fekete, sötét, homály, vér, vége szakad valaminek…


20 perccel azelőtt

Kopogtak a Billt rejtő ajtón, majd mivel senki nem szólt, az szépen ki is nyílt.
- Bill, elmegyünk bulizni, jössz? – kérdezte Tom beljebb sétálva – Bill, itt vagy?
Válasz továbbra sem érkezett, ezért Tom haladt tovább.
- Bill, hova mentél? – körülnézett – Még mindig meg vagy pukkadva? Csak szívattunk…
Bill viszont még mindig nem felelt.
- Na jól van, akkor duzzogj… elmentünk bulizni, te meg verd ki magadnak itthon.
Tom kilépett az ajtón, ami nagyot koppant a keretében. Pár másodperc múlva Bill kétségbeesetten felzokogott a fürdőszobában, és erősebben megszorított a kezében tartott véres pengét.


Akkor

- Jönnek már azok a rohadt mentők? Bill, le ne merd hunyni a szemedet!
Kiabálás, csend, majd újra szavak, félelem, balsejtelem, keserű kín, valahol a szív környékén, átjáró fájdalom, zsibbadás…
- Itt vannak, egy pillanat és jönnek! Bill, te pedig meg ne merj halni! Tom, tartsd benne a szuszt!
Lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen… minden lehetetlen.


6 perccel azelőtt

- Bill, mégis itt vagyok, adsz kölcsön abból a jó szagú parfümből? – lépett be kopogás nélkül a fürdő ajtaján Tom.


Akkor

- Rendbe jön? Csináljanak vele valamit!
Üvöltés, félelem, fájdalom, elhagyás, cserbenhagyás…
- NEM! BILL, NEM MEHETSZ EL!
Könnyek, sírás, zokogás, értelmetlenség, fájdalom, szívbe markoló fájdalom, földre hullás, feketeség, elvesztett mérkőzés, valaminek a vége, és egy egészen más kezdete…
- Bill… Bill… Szeretlek.
Reményvesztett felzokogás, halk suttogás, elnehezült végtagok, érvénytelen szavak… már úgysem hallja, kinek küldte.

2007. március 19-kor került Im-blogra

író: Lylo