Ahogy egy rajongó látja

Becsapott. – csak ez az egyetlen gondolat visszhangzik fejemben, zúgódik, zsibong a fülemben a mondat, agyamat nem környékezi más – Becsapott. Engem. Képes volt becsapni.
Tökéletes volt, mesteri, kidolgozott, gyönyörű és felsőbbrangú, fekete hajában arany hullámok cikáztak, vékony testét egyéni ruhái fedték, csodás volt maga, a lénye, a személyisége. Rabja voltam, és rabja vagyok, neki, annak a törékeny fiúnak, a megtestesült csodának… képtelen vagyok néha elhinni, hogy az ott mind ő maga, aki a színpadon áll és szerepel, aki mindent beleadva énekel, aki értünk teszi mindezt. Értem.
A világos, pehely arcbőre, a finom elfedő réteg rajta, az apró, néha előtűnő szépséghibái, az éjfekete folt szemén, a smink, ami teljesen magába bolondít, a varázs, ami a csillagokig tud repíteni, a belőle áradó enyhe nőiesség, ami csak jobban vonzóvá teszi, ártatlanná, mint egy kisangyal. Az én pokolból jött fekete angyalom.
És most becsapott. Becsapott, és megalázott.
A rengeteg hír róla, hogy mennyire kedves, szeretetet adó, és szeretetre méltó, a sok rege a figyelmességéről, a másokra ügyeléséről, a bájosságáról, amint senkit nem akar kihasználni, senkit nem akar megbántani… Mesevilág. Felesleges volt elhinnem minden szép szót róla, felesleges volt bedőlnöm a varázsának, mert már nincsen velem. Megkapott, és eldobott; szép szóval tessékelt arrébb, bocsánatkérően, zavarban, de én beleláttam állarca mögé, észrevettem valódi énét, s tudtam már jól, hogy nincs kiút.
Elveszett az Istenem, akiben hittem, eltűnt a tökéletes kép, az ember, akiről mindig a jobbat feltételeztem, akiről soha semmi rosszat el nem fogadtam… vége van.
Vége. Becsapott, és vége.
Beleremeg a fegyver kirögzítője, amint ajkaimhoz emelem, rezeg a tenyerem, koccannak a fekete körmeim a pisztolyhoz – tőle vettem át, egy lopott stílus, amit szentként tiszteltem. Szeretem, igen, szeretem, ahogy még senkit sem, talán ezt hívják reménytelen szerelemnek, amikor olyan után vágyakozol, akit semmiképpen nem kaphatsz meg, ki végtelen távolságra áll tőled, egy másik világban él, más élettel, más célokkal. Olyan célokkal, amikben én nem szerepelek.
Kattanás zaja, majd egy fülsiketítő dörrenés. Ajkaimon vér bugyog ki, orromat kettévágta a golyó, agyam cseppnyi fonalai úgy szakadtak szét, mint cérna a varrógépben, s fejemből kiindulva teleáraszt valami rémítő fájdalom, és enyhe nyugalomérzet, majd szemem becsukódik, s soha többet nem nyílik ki. Az utolsó gondolatszó pedig örökre kísérti múltamat.
Becsapott.

2007. március 4-én került IM-blogra

író: Lylo